Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Jobbik alelnöke úgy véli, az Országgyűlés levezető elnöke hétfőn szabálytalanul vonta meg tőle a szót az egész ülésnapra. A politikus szerint a hangzavar indokolta a megafon használatát.
Novák Előd, a Jobbik alelnöke szerdán közölte: Latorcai János, az Országgyűlés hétfő esti levezető elnökeként szabálytalanul vonta meg tőle a szót az egész ülésnapra. Novák szerint ilyet a házszabály alapján csak konkrét ügyekre vonatkozóan lehet megtenni. „Így az offshore cégeket szolgáló kormánypárti javaslatról szóló név szerinti szavazáson már a nem szót sem mondhattam ki” - tette hozzá a nemzeti radikális politikus.
A képviselő szerint egyébként a „szokásos hangzavarban” sokan nem vették észre felszólalását, ez pedig indokolja a hangosbeszélő használatát. „A normális emberi léptékkel teljesíthetetlen, szünet nélküli, hajnalokig tartó napirendért a kormányoldal felelős, mely így próbálja éjszakánként a kényes vitákat és annak közfigyelmét elkerülni” - fejtette ki Novák Előd.